Nem értékeltem az életet..Csak egy eszköz volt számomra,amivel eljátszhatok,semmi más..Álmaimat építgettem,közben meg elfelejtettem a nagy örömöket kiélvezni. De most,hogy élettelen testem a jéghideg padlón hever,átgondoltam a dolgokat,rájöttem,hogy egy balfék vagyok. 19 évesen javában falnom kellett volna az élvezeteket,elszökni az árvaházból,szerelembe esni. Végzetem mindig kísérteni fog,bárhol is legyek halálom után. Akármennyire is megakarok szabadulni ettől a kínzó tehertől,ami a vállamat nyomja,nem sikerül..Az eszem sosem felejt. De hol is vagyok?
-Nyisd
ki a szemed,Madison! -üvöltött a bennem lakozó állat orbitális hangerővel.
-De nem
megy! Szívem sem ver már,úgy érzem,itt a vég. 19 évet tudhatok magaménak,de nem
akarom itt hagyni a világot! Mit tehetnék,hogy újra érezzem szívem ritmusos
dobbanását,bőrömön a hideg/meleg vizet,a külvilágot? Szeretném átélni csókjai
által szolgáltatott melegséget,biztonságot. Szeretném ölelését annyiszor
visszajátszani amennyiszer akarom!-kérem magamtól totál feleslegesen,teljesíteni
senki nem fogja,még a sötétség is elnyelt,magához csalogatott. A nevem Madison
Henderson,és itt kezdődik a történetem.
Köszönöm,hogy elolvastad a blog prológusát! :) A következő rész várhatóan május vége fele érkezik,de ha összegyűlik a 10 megjegyzés,akkor máris felkerül az 1.rész! :)) Ha tetszett,iratkozzatok fel,komizzatok! :)
