Nem
értékeltem az életet..Csak egy eszköz volt számomra,amivel eljátszhatok,semmi
más..Álmaimat építgettem,közben meg elfelejtettem a nagy örömöket kiélvezni. De
most,hogy élettelen testem a jéghideg padlón hever,átgondoltam a
dolgokat,rájöttem,hogy egy balfék vagyok. 19 évesen javában falnom kellett
volna az élvezeteket,elszökni az árvaházból,szerelembe esni. Végzetem mindig
kísérteni fog,bárhol is legyek halálom után. Akármennyire is megakarok
szabadulni ettől a kínzó tehertől,ami a vállamat nyomja,nem sikerül..Az eszem
sosem felejt. De hol is vagyok?
-Nyisd
ki a szemed,Madison! -üvöltött a bennem lakozó állat orbitális hangerővel.
-De nem
megy! Szívem sem ver már,úgy érzem,itt a vég. 19 évet tudhatok magaménak,de nem
akarom itt hagyni a világot! Mit tehetnék,hogy újra érezzem szívem ritmusos
dobbanását,bőrömön a hideg/meleg vizet,a külvilágot? Szeretném átélni csókjai
által szolgáltatott melegséget,biztonságot. Szeretném ölelését annyiszor
visszajátszani amennyiszer akarom!-kérem magamtól totál feleslegesen,teljesíteni
senki nem fogja,még a sötétség is elnyelt,magához csalogatott. A nevem Madison
Henderson,és itt kezdődik a történetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése